Országos Francia Nyelvi Tanulmányi Verseny 2019-2020
NTP-TMV-19-0037
A 7-10. osztályosok részére meghirdetett tanulmányi versenyt a Nemzeti Tehetség Program, Emberi Erőforrások Minisztériuma anyagi támogatásával valósítottuk meg.
A verseny további támogatóinak (Budapesti Francia Intézet, Raabe Klett Kiadó, Lexika Kiadó) köszönhetően nyílt lehetőség további jutalmak kiosztására, illetve díjazni tudtuk az 5-6. osztályos tanulókat is, akik az írásbeli fordulón elért pontszám alapján 1-10. helyezést értek el.
A versenyre 65 iskolából 796 tanuló nevezett: 7-10. osztályból 630 tanuló, 5-6. osztályból 166 tanuló. Az írásbeli forduló január 28-án lezajlott. A versenyzők a feladatsorokat saját iskolájukban oldották meg. A javítást Nyíregyházán, a verseny lebonyolításában rendszeresen részt vevő szakemberek végezték. Minden kategóriában maximum 50 pontot szerezhettek a versenyzők. A legtöbb pontot elért tanulók meghívást kaptak a verseny döntőjére. A 7-8. osztályosok közül évfolyamonként 16-16 diák, a 9-10. osztályosok közül évfolyamonként 18-18 diák kapott meghívást és vett volna részt a szóbeli fordulón, amit 2020. április 3-ra terveztünk.
A meghívás feltétele volt:
7. osztály: írásbeli fordulón legalább 36 pont elérése,
8. osztály: írásbeli fordulón legalább 42,5 pont elérése,
9. osztály A csoport: írásbeli fordulón legalább 38 pont elérése,
9. osztály B csoport: írásbeli fordulón legalább 42,5 pont elérése,
10. osztály A csoport: írásbeli fordulón legalább 46 pont elérése,
10. osztály B csoport: írásbeli fordulón legalább 43 pont elérése.
Nyíregyházán 14 éve szervezzük az Országos Francia Nyelvi Tanulmányi Versenyt. Ebben a tanévben a döntő szervezésekor kettős jubileumhoz méltó rendezvény megvalósítására készültünk: iskolánk fennállásának 50 éves évfordulója, az országos verseny 10 éves évfordulója az intézményben. A meghívott vendégek és a támogatók köre garancia lett volna egy sikeres rendezvény lebonyolítására. Próbáltuk későbbre (május 22.) halasztani a döntő időpontját, de a szóbeli forduló megszervezésére a digitalis oktatási rend miatt az új időpontban sem kerülhetett sor.
A kettős jubileum alkalmából egy virtuális visszatekintéssel próbáltuk felidézni az elmúlt 10 év eseményeit: https://youtu.be/4C8_CUn_9Xk
A rendkívüli helyzetben kerestük a lehetőséget, hogy a döntőbe jutott versenyzőket a szóbeli forduló megszervezése nélkül is díjazhassuk. Így az OKTV és egyéb versenyek gyakorlatát követve, a versenyzők írásbeli fordulón elért eredménye alapján állítottuk össze az eredménylistát. A versenyzők a rendkívüli helyzethez igazodva vették át a jutalmakat. Az okleveleket, könyvjutalmat és tárgyjutalmakat postán juttattuk el az intézményekbe, ahol a versenyzők tanév végén a bizonyítvány mellett a megérdemelt ajándékot is átvehették.
A döntőbe meghívott iskolák és felkészítő tanárok
|
Iskola neve |
Település |
|
Avasi Gimnázium |
Miskolc |
|
Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola |
Budapest |
|
Budapest VII. kerületi Madách Imre Gimnázium |
Budapest |
|
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium |
Budapest |
|
Budapesti XIII. Kerületi Gárdonyi Géza Általános Iskola |
Budapest |
|
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma |
Debrecen |
|
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium |
Dunakeszi |
|
Egri Dobó István Gimnázium |
Eger |
|
ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola |
Budapest |
|
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium |
Budapest |
|
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium |
Miskolc |
|
Gödöllői Református Líceum Gimnázium |
Gödöllő |
|
Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium |
Kaposvár |
|
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium |
Győr |
|
Németh László Gimnázium |
Budapest |
|
Németh László Gimnázium és Általános Iskola |
Hódmezővásárhely |
|
Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI |
Nyíregyháza |
|
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium |
Nyíregyháza |
|
Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium |
Nyíregyháza |
|
Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium |
Nyíregyháza |
|
Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium |
Nyíregyháza |
|
Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola |
Körmend |
|
Pannonhalmi Bencés Gimnázium |
Pannonhalma |
|
Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium |
Sárbogárd |
|
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium |
Szeged |
|
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda |
Szentes |
|
SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola |
Szeged |
|
Toldy Ferenc Gimnázium |
Budapest |
|
Újbudai József Attila Gimnázium |
Budapest |
|
Váci Madách Imre Gimnázium |
Vác |
Felkészítő tanárok:
|
Aleva Tünde |
|
Aranyné Vékes Klára |
|
Bálint Anna |
|
Baranyiné Szilágyi Gabriella |
|
Bartha Gabriella |
|
Bruckner Szilvia |
|
Csonka Katalin |
|
Dr. Kicsák Lóránt |
|
Erdős Katalin |
|
Fekete-Nagy Katalin |
|
Figuláné Chriszt Gabriella |
|
Föedl Andrea |
|
Gróf Judit |
|
Judt Mónika |
|
Kerekes Henriett |
|
Kondorayné Németh Szilvia |
|
Kovácsné Gueth Ibolya |
|
Kutasi Angéla |
|
Lengyel Krisztina |
|
Marcsekné Turcsán Krisztina |
|
Mayerné Lantos Rita |
|
Molnár Marianna |
|
Müller Csaba |
|
Müller Fruzsina |
|
Nagyné Mussó Judit |
|
Nyakas Tünde |
|
Papp Márta |
|
Pávics Krisztina |
|
Ráfiné Gáspár Annamária |
|
Rak Ildikó |
|
Streitmann Judit |
|
Szabó Emese |
|
Szalóki Csilla |
|
Szőkefalvi-Nagy Eszter |
|
Tóthné Kőrösi Gabriella |
|
Tóthné Szabolcsi Zsuzsanna |
|
Török Júlia |
|
Vajda Ágnes |
|
Vajdáné Sásdi Mercédes |
|
Vesszős Ildikó |
|
Zentai Tünde |
Eredménylista
7. osztály
|
Név |
Pontszám |
Helyezés |
|
Bukovinszki Balázs |
48 |
1. |
|
Szalma Benedek |
46,5 |
2. |
|
Olajos Luca Panka |
45 |
3. |
|
Papp Emma |
44 |
4. |
|
Sütő Áron |
44 |
4. |
|
Nemes Réka |
44 |
4. |
|
Szórád Jázmin |
43 |
5. |
|
Pölcz Zsigmond |
42,5 |
6. |
|
Debreceni Fanni |
42 |
7. |
|
Komáromi Laura |
42 |
7. |
|
Kun-Szabó Kristóf |
40,5 |
8. |
|
Csécs Lili Katalin |
38 |
9. |
|
Árgyellán Anasztázia |
38 |
9. |
|
Fődi Kitti |
36 |
10. |
|
Mácsai Lilla |
36 |
10. |
|
Seres Hanna |
36 |
10. |
8. osztály
|
Név |
Pontszám |
Helyezés |
|
Varga Anna |
49 |
1. |
|
Gulyás Gréta |
48,5 |
2. |
|
Papp Judit |
47,5 |
3. |
|
Bessenyei Zsófia |
47,5 |
3. |
|
Koncz Péter |
47,5 |
3. |
|
Nagy Róza |
47,5 |
3. |
|
Juhász Janka |
47 |
4. |
|
Halász Panna |
44,5 |
5. |
|
Szepesi Gréta Panna |
44 |
6. |
|
Bálint Dorottya |
44 |
6. |
|
Czakó Boróka |
44 |
6. |
|
Cseri Luca |
43 |
7. |
|
Babicz Barbara |
43 |
7. |
|
Jármy Zsófia |
43 |
7. |
|
Török Luca Rozanna |
42,5 |
8. |
|
Tóth Luca Sára |
42,5 |
8. |
9. osztály A csoport
|
Név |
Pontszám |
Helyezés |
|
Csapó Adél Zsófia |
47 |
1. |
|
Körtvélyes Kornél |
47 |
1. |
|
Pankotai Lili |
41 |
2. |
|
Tóth Kristóf |
39 |
3. |
|
Krencz Ábel |
39 |
3. |
|
Csontos András |
38 |
4. |
|
Czobor Franciska Jázmin |
38 |
4. |
|
Dankó Nóra Virág |
38 |
4. |
|
Varga Henrietta Julianna |
38 |
4. |
9. osztály B csoport
|
Név |
Pontszám |
Helyezés |
|
Silye Borbála |
47 |
1. |
|
Csajbók Imola Lenke |
45 |
2. |
|
Virág Gréta |
44 |
3. |
|
Jalloh Amadu |
43 |
4. |
|
Fedor Ádám |
43 |
4. |
|
Mendler Réka Nóra |
43 |
4. |
|
German Dóri |
42,5 |
5. |
|
Mező Dorottya |
42,5 |
5. |
|
Németh Zita Julianna |
42,5 |
5. |
10. osztály A csoport
|
Név |
Pontszám |
Helyezés |
|
Kovács Kevin |
47,5 |
1. |
|
Palkó Petra |
47 |
2. |
|
Kovács Anna Karina |
47 |
2. |
|
Banyó Liza |
46,5 |
3. |
|
Gulyás Petra |
46 |
4. |
|
Bonyhádi Lili |
46 |
4. |
|
Szűcs Bernadett |
46 |
4. |
|
Tóth Lili Hanna |
46 |
4. |
|
Tüske Máté |
46 |
4. |
10. osztály B csoport
|
Név |
Pontszám |
Helyezés |
|
Zay Zsombor |
47 |
1. |
|
Németh Anna |
47 |
1. |
|
Hajdu Kamilla |
45 |
2. |
|
Silye Zsuzsa |
45 |
2. |
|
Puskás Petra |
44 |
3. |
|
Pákozdi Liza |
43 |
4. |
|
Terebesi Zsófia |
43 |
4. |
|
Zoller Anna |
43 |
4. |
|
Wengner Loretta Antónia |
43 |
4. |
Az elért eredményekhez gratulálok a versenyzőknek és felkészítő tanároknak. További sikert kívánok a francia nyelv tanulásában és tanításában. Köszönetem fejezem ki a verseny megvalósítását segítő szakembereknek, az iskolavezetés tagjainak, kollegáimnak és a verseny támogatóinak.
Nagyné Mussó Judit
versenyszervező